Muladhara - Csakra meditáció
Paramhans Swami Maheshwarananda vezetésével, magyar tolmácsolással.

A Földön a legfejlettebb élőlény, az ember, kozmikus energiák központja, amelyek testében és teste által nyilvánulnak meg. Az emberben és általa működő energia végtelen, ily módon képes magán addig dolgozni, míg eléri a tökéletességet, a végtelen teljességet, magát Istent. Ennek feltétele azonban az, hogy a benne lakozó erőket, erőközpontokat, azaz csakrákat rendszeresen fejlessze és helyesen, optimálisan használja.

Akadályt képeznek problémáink, gondolathullámaink, vágyaink, alapvető éltető ösztönerőink, sőt előző életeinkből felgyülemlett karmáink, azaz sorsunk is, melyek a gyökér, azaz muladhara csakrában rejlenek szunnyadó állapotban. Ez a csakra az emberi fejlődés első lépcsőfoka, az állati és emberi tudat határvonala. Teljes múltunk van ott eltemetve, s amíg hozzá nem látunk megtisztításához, nem lehetünk urai annak, hogy mikor mi bukkan elő a "szőnyeg alól", tudatunk különböző mély rétegeiből, s milyen nem sejtett, nem kívánt változást, felfordulást hoz életünkbe. A célunk ezért, hogy meditáció segítségével problémáink gyökerét a tudat fényébe emeljük, hogy végérvényesen eltávolítsuk őket, azaz feltárjuk okaikat és hatásukat, ill. "megfogjuk és irányba tereljük" ezeket az erőket. A csakra megtisztítása révén tudatunk is kitisztul, kitágul.

Mindenfajta meditáció alatt fizikailag, mentálisan és spirituálisan is teljesen tudatosnak kell lennünk, ne erőltessük, ne száraz intellektussal közelítsünk hozzá, csak hagyjuk, hogy megtörténjen; az önismeret, a tudás, a szeretet s végül Isten, minden elérkezik a maga idejében. Fontos, hogy ne nyomjuk el a problémákat, vagy szökjünk meg előlük, hanem fogadjuk el őket és dolgozzunk rajtuk, ami azt jelenti, hogy megtanulunk önmagunkhoz és másokhoz szeretettel, együttérzéssel, megértéssel és megbocsátással viszonyulni. Lényegi dolog azonban a rendszeres, folyamatos gyakorlás; ha így gyakorlunk, hamarosan érezni fogjuk, hogy valami egyre jobb lesz bennünk, egész lényünk átalakul, pozitív irányba tart.

E hanganyagban szereplő ősi technika (Mula bandha) célja, hogy a legbiztonságosabb és legegyszerűbb módon adjon kedvet a bennünk rejlő erők tudatos tisztításának és ébresztésének első lépéseihez. Különleges kisugárzásával és teljes tudásának tárházával segít bennünket célunk elérésében az instruktor, aki maga korunk egyik Önmegvalósított Szentje: Paramahans Swami Maheshwarananda, valamint a magyar nyelvű tolmácsolás.

Kívánunk mindenkinek örömteli és sikeres gyakorlást!

ISBN: 963 86903 6 4 Időtartam: 37 perc Fogyasztói ár: 2500 Ft 20% kedvezm.: 2000 Ft
Sangam Kiadó

9022 Győr,
Árpád u. 93.
+36-70/709-6544
info@sangam.hu